Idén is fókuszban a jótékonyság!

Az eddigi évekhez hasonlóan idén is szeretnénk támogatni a rászoruló gyerekeket, családokat, betegeket.

Az elmúlt években már hagyománnyá vált, hogy Partnereinknek szánt karácsonyi ajándékok összegéből rászoruló gyerekeket, családokat segítő alapítványt támogatunk. Idén sem szeretnénk ezt megváltoztatni, sőt szeretnénk, ha Partnereink is részesei lehetnének a karácsonyi adományozásnak, ezért arra kérjük őket, hogy szavazzanak, idén melyik alapítványt támogassuk.

Akikre szavazhatnak:

SOS Gyermekfalu

Magyar Hospice Alapítvány

Magyar Vöröskereszt

Szívbeteg Csecsemőkért Alapítvány

Máltai Szeretetszolgálat

Heim Pál Gyermekkórház

Tűzoltó utcai Gyermekklinika

Magyar Rákellenes Liga

Együtt a leukémiás gyerekekért

Magyar Élelmiszerbank

 

Természetesen van lehetőség más alapítvány megnevezésére is, mert szeretnénk, ha Partnereink választhatnának.

Szavazni 2016.12.20-ig lehet, majd kihirdetjük az eredményt és gondoskodunk róla, hogy a közös adományunk eljusson a kiválasztott szervezethez.

Reméljük, hogy akciónkkal segíteni tudjuk egy olyan csapat munkáját, akik éhező, szegény családokat, vagy komoly betegségekkel küzdő embereket támogat nap, mint nap és hogy ezáltal Partnereinkkel együtt mi is hozzájárulhatunk körülményeik, egészségük javulásához.

Legyen idén is adomány a karácsonyi ajándék!