A termelővállalatoknál kiemelt fontosságú az üzemi folyamatok hatékony tervezése, pontos követése. A rugalmas vevőkiszolgálás, a határidők pontos tartása, az üzemi kapacitások optimális kihasználása és a termeléssel összefüggő költségek minimalizálása sokszor egymásnak ellentmondó célkitűzéseket, döntéseket kíván. Ennek megfelelően a gyártáshoz kapcsolódó folyamatok komplexitása napjainkban már olyan mértéket ölt, amelynek a kezelésére az Excel táblázatok már csak korlátozott, lassú és elavult megoldást képesek nyújtani.


Minél több és minél áttekinthetőbb, rendszerezettebb információ áll a döntéshozók rendelkezésére, annál könnyebb az optimális döntések meghozatala, és ennek eredményeként valósítható meg, hogy a vállalat erőforrásainak kihasználásával a lehető legkisebb ráfordítás mellett sikerüljön kielégíteni a fogyasztói igényeket.


Az on-PLAN használatával a gyártási feladatoknak a gyártóeszközök, gépcsoportok, gépek, szerszámok véges kapacitásának, az emberi erőforrások rendelkezésre állásának figyelembevételével történő optimális tervezése, vizuális megjelenítése és egyszerű, látványos módosítása válik lehetővé. Ebből adódóan bármikor ellenőrizhető, hogy a rendelések az ütemezésnek megfelelően, határidőre elkészülnek-e.


Az interaktív, grafikus felhasználói felületnek köszönhetően az üzemben zajló valamennyi tevékenységről részletes információ nyerhető, így a döntéshozók számára aktuális és releváns adatok állnak rendelkezésre. Az on-PLAN nem csupán hasznos eszköz, hanem használatával könnyeddé válik a termeléstervezés.

 

Tekintse meg videóinkat is!

What makes on-PLAN unique?

Technical Overview

Vissza: "-ON" Termékcsalád